[RSArchive Icon]
Rudolf Steiner Archive Section Name Rudolf Steiner Archive



A szabadság filozófiája

On-line óta: 15th July, 2014

VI. FEJEZET

Az emberi individualitás

A képzetek magyarázatánál a filozófusok a fő nehézséget abban a körülményben látják, hogy bár a külső dolgok nem mi magunk vagyunk, képzeteink formája mégis meg kellene hogy feleljen a kül­ső dolgoknak. Pontosabb vizsgálódásnál azonban kiderül, hogy ilyen nehézség egyáltalán nem is létezik. A külső dolgok valóban nem mi vagyunk, de azokkal egy és ugyanazon világhoz tartozunk. A világnak azon a kivágatán, amelyet szubjektumomként észlelek, átárad az általános világtörténés áramlása. Észlelésem számára bőröm mindenesetre körülhatárol. De ami bőrömön belül van, az a kozmosz egészéhez tartozik. Ahhoz tehát, hogy valamilyen kapcsolat legyen organizmusom és a rajtam kívül lévő tárgy között, egyáltalán nem szükséges, hogy a tárgyból valami belém kerüljön vagy szellemembe úgy benyomódják, mint a pecsétnyomó a viaszba. A kérdés, hogyan szerzek tu­domást a tőlem tíz lépésnyire álló fáról, teljesen hibás. A kérdés ilyen feltevése abból a szemlélet­ből fakad, hogy testem határai abszolút válaszfalak, amelyeken keresztül hatolnak belém a dolgok­ról szóló híradások. A bőrömön belül és a bőrömön kívül működő erők azonban ugyanazok. Én magam vagyok tehát valójában a dolgok; mindenesetre nem én, mint az észleletek szubjektuma hanem én, mint az általános világtörténés egy része. A fa észlelete és énem ugyanahhoz az egészhez tartozik. Ez az általános világtörténés ugyanolyan mértékben idézi fel ott a fa észleletét, mint itt énem észleletét. Ha a világot nem megismerném, hanem teremteném, akkor objektum és szubjek­tum (észlelet és én) egy aktusban keletkeznék. Mert kölcsönösen feltételezik egymást. Mint megis­merő lény összetartozó mivoltuk közös elemét csak a gondolkodással találhatom meg, amely a ket­tőt a fogalmak segítségével egymásra vonatkoztatja.

Legnehezebb az észleleteink szubjektivitására vonatkozó ún. fiziológiai bizonyítékokat megcá­folni. Ha nyomást gyakorolok bőrömre, azt nyomásként észlelem. Ha ugyanaz a nyomás szememet éri, fényként, ha fülemet éri, hangként észlelem. Az elektromos ütést szememmel fénynek, fülem­mel csattanásnak, tapintó idegeimmel ütésnek, szagló érzékemmel foszforszagnak észlelem. Mi következik ebből? Csak a következő: észlelek egy elektromos ütést (illetve nyomást), erre egy fényminőséget vagy hangot, szagot stb. Ha nem volna szemem, a mechanikus rázkódás észleletéhez nem csatlakoznék a fényminőség észleletére, hallószervem nélkül a hangészlelet stb. Már most mi­lyen jogon lehet mondani, hogy észlelőszerveink nélkül az egész folyamat nem léteznék. Aki abból a körülményből, hogy egy elektromos folyamat a szemben fényt idéz elő, arra következtet vissza, hogy amit fényként érzékelünk, az organizmusunkon kívül csak mechanikus mozgási folyamat, az elfelejti, hogy csak az egyik észleletről megy át a másikra és egyáltalán nem az észleleten kívüli valamire. Amilyen joggal állítjuk azt, hogy a szem a környezetében lejátszódó mechanikus mozgási folyamatot fényként észleli, ugyanolyan joggal állíthatjuk azt is, hogy valamely tárgy szabályszerű változását mozgási folyamatként észleljük. Ha egy forgatható korong szélére tizenkétszer festem le ugyanazt a lovat éspedig pontosan a folyamatos futásban felvett testi formákkal, akkor a korong forgatásával a mozgás látszatát kelthetem. Csak egy nyíláson keresztül kell néznem úgy, hogy megfelelő időközökben a ló egymásután következő mozdulatait lássam, akkor nem tizenkét különböző lovat ábrázoló képet látok, hanem egyetlen futó ló képét.

Az említett fiziológiai tény ezek szerint nem ad magyarázatot az észlelet és képzet viszonyára. Máshol kell tehát keresnünk.

Abban a pillanatban, amikor megfigyelésem látókörében valamilyen észlelet megjelenik, gon­dolkodásom is tevékenykedni kezd. Gondolati rendszeremben valami, egy bizonyos intuíció, egy bizonyos fogalom kapcsolódik az észlelethez. Ha azután az észlelet eltűnik látókörömből, mi marad vissza? Intuícióm arra az észleletre vonatkoztatva, amely az észlelés pillanatában keletkezett. Hogy azután később milyen elevenen tudom újból magam elé idézni ezt a vonatkozást, az attól függ, hogy szellemi és testi organizmusom hogyan működik. A képzet nem egyéb, mint egy bizonyos észleletre vonatkoztatott intuíció, olyan fogalom, amely egyszer egy észlelettel összekapcsolódott és amely­nek erre az észleletre való vonatkozása megmaradt. Az oroszlán fogalmát nem oroszlán észlelete­imből alkottam. Az oroszlánról alkotott képzetemet viszont észleletem nyomán alakítottam ki. Az oroszlán fogalmát megértethetem olyan emberrel is, aki sohasem látott oroszlánt. De nem juttatha­tom eleven képzethez saját észlelése nélkül.

A képzet tehát individualizált fogalom. És most már érthető, miért képviselhetik számunkra képzeteink a valóság dolgait. Valamely dolog teljes valóságát a megfigyelés pillanatában a fogalom és észlelet összekapcsolódása adja. A fogalom az észlelet révén individuális alakot kap, vonatkozást erre a meghatározott észleletre. A fogalom ebben az individuális alakjában — amely az észleletre való vonatkozását mint valami sajátosságot hordja magában — él bennünk tovább és adja az illető dolog képzetét. Ha egy másik dologgal kerülünk szembe, amelyhez ugyanaz a fogalom kapcsoló­dik, akkor felismerjük az előbbivel való rokonságát; ha ugyanazzal a dologgal másodszor kerülünk szembe, akkor fogalmi rendszerünkben nemcsak általánosságban találunk egy megfelelő fogalmat, hanem az individualizált fogalmat találjuk meg ugyanazzal a tárggyal való sajátságos vonatkozásá­ban és a tárgyat újból felismerjük.

A képzet tehát az észlelet és fogalom között van, mint az észleletre utaló meghatározott foga­lom.

Mindannak az összességét, amiről képzetet tudok alkotni, nevezhetem tapasztalatomnak. Minél több individualizált fogalma van valakinek, annál gazdagabb a tapasztalati világa. Akinek semmi­lyen intuíciós képessége nincs, az nem alkalmas tapasztalatszerzésre. A tárgyak újból eltűnnek látó­köréből, mert nincsenek meg azok a fogalmai, amelyeket kapcsolatba hozzon velük. De nem tud tapasztalatokat gyűjteni az sem, akinek ugyan jól fejlett gondolkodóképessége van, de tompa érzék­szervei miatt rosszul működik az észlelése. Az ilyen szerezhet ugyan magának valamilyen módon fogalmakat, de intuícióiból hiányzik az eleven vonatkozás a konkrét dolgokra. A gondolat nélküli utazó és az absztrakt fogalmi rendszerekben élő tudós egyaránt képtelen gazdag tapasztalatokra szert tenni.

A valóság mint észlelet és fogalom jelenik meg számunkra, a képzet mint ennek a valóságnak szubjektív reprezentánsa.

Ha csak megismerők lennénk, akkor minden objektív dolog summája az észleletben, fogalom­ban és képzetben volna adva számunkra.

Nem elégszünk meg azonban azzal, hogy az észleletet a gondolkodás segítségével a fogalomra vonatkoztassuk, hanem a magunk külön szubjektivitására, individuális énünkre is vonatkoztatjuk. Ennek az individuális vonatkoztatásnak a kifejeződése az érzés, amely pozitív vagy negatív jelleg­gel nyilatkozik meg.

Gondolkodás és érzés megfelel mivoltunk már említett kettős természetének. A gondolkodás az az elem, amellyel részt veszünk a mindenség általános történéseiben. Az érzéssel visszahúzódha­tunk saját mivoltunk szűkebb határai közé.

Gondolkodásunk összekapcsol a világgal; érzéseink visszavezetnek önmagunkba és tesznek bennünket igazán individuummá. Ha csak gondolkodó és észlelő lények lennénk, egész életünknek különbségtevésre képtelen közömbösségben kellene eltelnie. Ha magunkat csak megismerni tud­nánk, teljességgel közömbösek lennénk önmagunk számára. Csak az által, hogy az önmagunk meg­ismerése mellett önmagunkat érezzük is, hogy az észleletek nyomán örömet és fájdalmat érzünk, élünk olyan individuális lényekként, akiknek a léte nem merül ki a világ többi részével kapcsolatos fogalmi viszonyban, hanem önmaguk számára még külön értéket is jelentenek.

Azt mondhatná valaki, hogy érzelmi életünk gazdagabb, valósággal telítettebb, mint a világ gondolkodó szemlélése. Erre azt válaszolhatjuk, hogy érzésvilágunk csak saját individuumunkra vonatkozólag gazdagabb. A világ egésze számára érzésvilágunk csak akkor jelent valamit, ha az érzés, mint a magunkon tapasztalt észlelet, valamilyen fogalommal kerül kapcsolatba és ezen a ke­rülő úton át beletagozódik a világmindenségbe.

Életünk állandó ide-oda ingázás az általános világtörténésben való részvétel és individuális lé­tünk között. Minél magasabbra emelkedünk a gondolkodás általános világába — ahol az individuali­tás végül már csak mint a fogalom egy példája, egy esete érdekel bennünket —, annál jobban mosó­dik el bennünk az egyes lény, a határozott egyes személy jellege. Ezzel szemben minél mélyebbre szállunk le saját belső életünkbe, minél jobban szőjük át érzéseinkkel a külvilágban szerzett tapasz­talatainkat, annál inkább különülünk el az univerzális léttől. Valóban igaz individualitás az, aki ér­zéseivel minél magasabbra tud emelkedni az eszmevilág régiójában. Bizonyos emberek fejében a legáltalánosabb eszméknek is olyan sajátos színezetük van, hogy félreérthetetlenül mutatják kap­csolatukat hordozójukkal. Mások fogalmaiban nyomát sem találjuk az egyéni sajátosságnak, mintha ezek a fogalmak nem is húsból és vérből való embertől származnának.

Már a képzetalkotás is individuális jelleget ad fogalmi életünknek. Hiszen mindenki más-más pontról szemléli a világot. Észleleteihez hozzáfűzi fogalmait. Az általános fogalmakat a maga sajá­tos módján gondolja. Ez a sajátos meghatározottság a világban elfoglalt helyünk eredménye, az életünk színteréhez tartozó észleleti szféráé.

Ezzel a meghatározottsággal egy másik, a sajátos organizációnktól függő meghatározottság áll szemben. Hiszen organizációnk speciálisan meghatározott egyedüli valami. Mindannyian sajátos és a legkülönbözőbb intenzitású érzéseket fűzzük észleleteinkhez. Ez az ami saját személyiségünkben individuális. Ez marad meg, ha életünk színterének meghatározottságait mind leszámítjuk.

A teljesen gondolatnélküli érzelmi élet lassanként el kell hogy veszítse minden kapcsolatát a vi­lággal. A totalitásra törekvő embernél a világ megismerése együtt jár az érzésvilág kifejlesztésével és kiművelésével.

Az érzés által kapnak a fogalmak konkrét életet.




The Rudolf Steiner Archive is maintained by:
The e.Librarian: elibrarian@elib.com
[Spacing]